Összefogást hirdetett Márki-Zay ellenzéki mozgalma a 2019-es önkormányzati választásra
Az elnökség szerint aki nem így tesz, a korrupció és a megfélemlítés rendszerét tartja fenn.
Az elnökség szerint aki nem így tesz, a korrupció és a megfélemlítés rendszerét tartja fenn.
Ácson Lakatos Béla helyére választanak polgármestert.
Egyetlen 100 ezer lakosúnál nagyobb lengyel városban sem lesz kormánypárti polgármester.
Haifa, Izrael harmadik legnagyobb városa, gondolt egy nagyot és történelmet írt.
Olyan ádázan rombolja a főváros önállóságát az állam, hogy ma már Tarlós István tűnhet Budapesten a demokrácia végvári vitézének. Holott a legvalószínűbb, hogy Orbánék beszántják az egész Fővárosi Önkormányzatot és vele együtt a főpolgármesterséget.
A Fidesz most a városban lefolytatandó konzultációt készíti elő, 2019 elejére meglehet Botka kihívója is.
Azt mondja, nem akar szegedi polgármester lenni.
A 24.hu úgy tudja, egy kormányközeli közvélemény-kutató ezt a kérdést szondáztatta meg nemrég Budapesten.
Voltak pozitív elemek is az ellenzék választási kampányában, ám a megmérettetés túl korán jött Heiko Kretschmer szerint. Az MSZP német kampánystratégája állítja: kellett volna még két év, hogy a Fidesztől független narratívát sikerre vigyék. Az eredmény ugyan katasztrofális lett, de Budapesten a baloldal képes volt fordítani. Innen kell indítani a visszavágást, és 2019-re le kell tisztázni a stratégiát. Mert Kretschmer szerint jövő ősszel már Orbán Viktor 2022-es kormányfő-jelölti kihívóját kell a főpolgármesteri székbe juttatni. Megszereztük a levelet, amelyben 9 tételt sorolt fel az ellenzéki siker esélyéről.
A kétharmad igazán hű volt nevéhez: abban a tíz szavazókörzetben, amelyben július 15-én előrehozott önkormányzati választást tartottak, meg tudta őrizni áprilisi szavazói kétharmadát. És az ellenzék? Az adatokat alapján jogos lenne visszakérdezni: miféle ellenzék?
Gulyás Gergely egy válasza szerint ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy a polgári vezetés alatt folytatódjon a fejlődés.
Szinte egyhangúlag választották meg Molnár Zsoltot a fővárosi MSZP élére, de vannak a pártban, akik fenntartással kezelik a korábban gyanúba keveredett politikust. Molnár azt mondja, szóbeszéd, hogy jóban van a Fidesszel, viszont szocialista gyűlöletkampány az önkormányzati választáson sem lesz.
A szokásosnál is harciasabb interjút adott Hódmezővásárhely polgármestere az 1956-os forradalom előestéjén. Márki-Zay Péter szerint a vidéki Magyarország retteg, és abból forradalom lehet, ha a meglopott emberek azt látják, ahogy a kormánypárti politikusok közben kastélyokban laknak.
Hirtelen már nem mindegy minden? Mégse orrbefogva szavazzunk? Szuper, maradjon is így.
Sajtóhírek szerint eldőlt: Tarlós István marad Orbán Viktor embere Budapesten. A heti belpolitikai elemzésünkben azt próbáltuk átgondolni, melyek lehetnek a főpolgármesternek azon képességei, amelyek miatt a kormányfő ragaszkodik személyéhez.
A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy Tarlós István mindenben megállapodott Orbán Viktorral.
Besokallt Tarlós egy, a fővárostól hatáskört elvonó javaslat miatt, amit már pénteken megszavazhatnak. Akár az olimpiarendezés ügyét is felülírhatja a kormány a jövőben.
Teljesen reménytelenek akkor látta a helyzetet, mikor megérkezett az MSZP–Párbeszéd-szövetség élére miniszterelnök-jelöltként. Nem sokkal optimistább a 2019-es önkormányzati választást illetően sem, szerinte el vannak késve.
Állítólag össze akarják vonni a májusában esedékes európai parlamenti képviselőválasztással, de sajtóhírek szerint más is van a háttérben.